A fizikai erő kultuszánál kevés logikusabb és megmagyarázhatóbb toposz létezik az emberiség történelmében. Minden nemzetnek megvan a maga – emberfeletti erővel rendelkező – hőse, aki minimum sárkányt reggelizik, oroszlánt ebédel, gyilkos galócát vacsorál és nem mellesleg felszabadítja népét az aktuális elnyomó alól (az olaszoknál ráadásul énekel is közben).

Itt, a huzatosnak mondott Köztes-Európában idegen betolakodóból mindig bőséges túltermelést regisztráltak az évkönyvek, de amolyan igazi, tökös, fogcsikorgató és csípős verejték-szagú, bivalyerős hősünk (a népmeséket most inkább hagyjuk) nem volt olyan sok; ott van ugye Toldi Miklós (aki vagy létezett, vagy nem, de inkább nem), na és persze a legendás Kinizsi Pál, aki viszont nemcsak hogy dokumentáltan létezett, de 15 éven át temesvári főispánként keserítette elsősorban a törökök életét.

Ebben a posztban róla emlékezünk.


A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvashatod!

tistedur 2008.01.29. 08:24:39

azért toldi miklós is igazolhatóan létezett :)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.01.29. 09:45:04

Kinizsi rendpártiságából kiindulva: Giuliani temesvári?:)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.01.29. 09:58:03

tistedur,

na jó, de nem volt temesvári :-)

Peat,

csak szeretne az lenni...

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.01.29. 10:05:57

Hmm, mondasz valamit. Lehet, hogy ez megdobná esélyeit az elnökségre... Szegénynek más úgysem marad

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.01.29. 11:44:45

Lehetne mondjuk a Bánsági Köztársaság elnöke.

ErrorFlynn 2008.01.29. 13:34:02

Kinizsi sem volt szép.
_kiábrándult_
és akkoriban még nyilvánvalóan lehetett úgy férfi egy férfi, hogy
- azt a nevet viseli, hogy Pipó (mint ezt már megtudtuk);
- rózsát (?) szagolgatva ábrázoltatja magát;
- olyan bajsza van, amit csak jelentős mennyiségű disznózsír tud kackiásan a helyén tartani;
- idióta testtartásban pózol két karddal;
- valami növényféle leng a kalpagján, a fejbúbja kellős közepén.
ó, az a bájos középkor!

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.01.29. 15:21:15

Error,

Temesvár nem tud csippendél fiúkat nyújtani, csak valódi, életszagú, szőrös, sikeres és eredményes alfahímeket.

_köhécsel és a torkát reszeli_

ErrorFlynn 2008.01.29. 15:35:53

asziszem szerintem weissmüllerre gondolsz. ő is biztos szőrös volt valahol.
_ártatlanul pislog_

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.02.01. 13:34:00

Ion Popescu nem volt a csapatnál felsorolva...
Miért? Lehet, hogy nem focizott ott? Ki tudja?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.02.01. 16:46:55

ZZ,

hát, Popescu akkoriban még lehet, hogy... izé.. talán pont a nagydoktoriját írta és nem ért rá focizni.

_politikailag korrekt_

liszi brigitta 2008.02.09. 10:01:55

NEM találom azt amit keresek!!

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.02.09. 10:19:54

liszi brigitta,

egy kicsit talán bővebben?

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2008.02.09. 14:57:03

liszi brigitta,
Jó helyen keresed ??:)

catalpa 2008.03.15. 03:31:43

Hello
Mi volt a nemet ( ogerman ) neve Kinizsinek ?
Temesvarnak a nemetek is kitalaltak egy uj nevet,
Temeschburg ( 1930-as evekben ), addig csak Temeswar, Temesvar ( osztrak ) vagy eppen Temeschwar volt a neve, na persze a haboru utan ujra Temeswar let.
A hetvenes evekben pedig megint attertek a Temeschburg nevre, de most mar Nemetorszagban.

csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.03.15. 11:11:34

Hogy Kinizsinek lett volna ógermán neve, most hallom először...

A Temeschburg változatot én is láttam, méghozzá német útlevélben, a születési helynél. De ők szemrebbenés nélkül odaírják azt is, hogy Kronstadt (Brassó), vagy Hermannstadt (Nagyszeben).

Aki nem tudja a frankót, megesküdne rá, hogy valahol a Rajna vagy az Odera mentén született az illető...

catalpa 2008.03.15. 13:56:35

Hello
Az nem baj hogy Brassot vagy Nagyszebent Kronstadtnak vagy Hermannstadtnak hivnak, mar a kozepkorban is ugy hivtak ( ez volt a nemet nevuk ), de Temeschburg csak Hitler alatt volt kitalalva, a haboru utan megint ' Temeswar ' let ( Temeswarer Banater Zeitung ).
Kinizsi meg az ' OGERMAN ' nev ez csk egy vicc. Akkoriba meg nem is tudtak a Schwabok hogy mi az a Banat, Temesvar vagy mivel eszik.

catalpa 2008.03.18. 17:47:44

Hello
A Romanok meg hsznaljak a Paul Kneazu nevet is, ha jol emlekszem a Phoenix-nek van egy ilyen szama a fenti titulussal.

catalpa 2008.03.19. 02:55:03

Hello Csurtus
Akkorat rohogtem a Frankon, a Rajnan meg az Oderen, 'JO' volt.

SzuMak 2010.09.04. 22:37:47

Ok Csurtus!

Asszem most nem fogsz riszpektelni, de ki kell igazítsalak!

Az egyik ősöm mivel Kis-Kinizs nevű helységben született, ezért és ki tudja még miért de a Szuhay-Kinizsi Gáspár nevet viselte! Éppen ezért nézelődtem egy kicsit!

..."Budai szerint IV. Béla 1263-ban Kinisy Miksát küldi ki, hogy a jászói klastrom némely elidegenített birtokát foglalja vissza. Korponay János »Abaúj megye monographiájá«-ban említi az abaúji analecták után, hogy Mika de Kinis 1246-ban Abaúj megye főispánja volt. Fejér György Codex diplomaticus-ában ugyan ezen Mika de genere Kinis jön elő mint királyi ember (homo regius). Ez az előttem ismert egyetlen adat, hol a Kinis név nem (genus) alakban fordul elő.
1246-ban Kinisi István fia Chazar, István nevű fia nevében is rokonai Arad, András és Gyula beleegyezésökkel az egri káptalan előtt eladja Fyged (ma Füged) nevű, különben szerzeményes földjét Szepesi Rugach unokáinak Jakab és Ivánkának.*
A nemzetség XIII. században élő tagjai alapították a máig is fenn levő abaújmegyei két Kinizs községet, melyek közűl az egyik, ma Nagy-Kinizs a Hernád keleti, a másik Kis-Kinizs vele szemben a Hernád nyugoti partján fekszik, Nagy-Kinizs a XIV. század folytán «Geregertelkeu más néven Kinis, Kis-Kinizs pedig »Gywlakynis« néven is szerepel. Maga a Kinis név is a XIV. és XV. században Kenys, Kenyz, Kenez alakban iratik gyakran, míg végre a XVI. század elején az ősi Kinis lett végleg elfogadva.
A nemzetségnek fent említett 1246-ban élő tagjai közűl Gyuláról vagy utódairól semmi említést nem találok, hihetőleg utódok nélkül halt el. Kis-Kinizs tőle kapta Gyulakynis nevét.
Andrásnak János fia után hason nevű unokája 1318-ban Apród Istvánnak a szomszéd Baksa birtokba leendő statutioját tilalmazza.* Fia János, az ő részére állított ki Lajos király Pál nevű országbirájának abaújmegyei bírság-szedője (exactor iudiciorum) Ábrahám mester nyugtatványt Forrón 1344-ben, három márkáról, melyet a Tekes unokái István és Loránd ellen támasztott per folytán az országbíró itélete következtében tartozott fizetni,* Az 1352-dik év előtt utódok nélkül halt e mert a mondott évben Arad és Chazar utódai birtokain megosztoznak a jászói konvent előtt. Az osztály tárgya volt Kenys más néven »Geregertelke« Baxa és Kerch faluk közt, tehát a mai Nagy-Kinizs, a Kérch és Halmay közt fekvő Kenys más néven Gywlatelllew a mai Kis-Kinizs fele, a Hernád és Zúgó folyón lévő malmok épületeikkel, továbbá Szabolcs vármegyében a Taktaközben fekvő részbirtok.* Ezen taktaközi birtok azt hiszem nem lehetett más, mint Takta-Kenyéz, mely ez esetben szintén a birtokos nemzetségtől kapta nevét. Megjegyzendő, hogy a XV. században a Kinis helyett Abaúj megyében is gyakran volt a Kenez alak használatban."...

Forrás: Turul 1891/2 PUKY ANDOR - AZ ABAÚJ- ÉS BIHARMEGYE KINISY-EK

Ez a cikk is ötös! Gratulálok!

fazekaasgrafika 2010.11.12. 17:28:32

Nagyon humoros. Szumak kommentje kiváló.
Csurtus valószínűleg nem ismeri Fenyvesi László Kinizsi életrajzát. Valóban Abaúj megyei Felsőkinizsen született. Kisnemesi famíliából, és olyan családokkal állt rokonságba, mint a későbbi após Magyar Balázs és a Tomoryak. Bivalyerős, de nem herkulesi termetű ember volt, ahogy egy kortárs leírta. Bővebbet a decemberben megjelenő Botond képregény újságban olvashattok Kinizsiről.

fazekaasgrafika 2010.11.12. 17:29:49

Ja, és Toldi Miklós is kisnemesi família létező személye volt, ahogy a korabeli oklevelek is igazolják

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2010.11.16. 11:51:51

Köszönöm a kiegészítéseket.
süti beállítások módosítása