Viki bácsinak köszönhetően azt már tudjuk, hogy mit és hogyan ettek a keresztes lovagok – sőt, az egyik receptjüket már ki is próbáltuk és nagyon-nagyon finom volt!

Ma még Oroszlánszívű Richárdhoz képest is visszamegyünk egy jó ezer évet az időben, s azt vesszük górcső alá (ugyancsak Viki bácsi segítségével), hogy mit és hogyan evett Petronius, illetve az első század római polgára. A poszt legvégén javasolt receptet azért csak vállalkozó kedvű olvasóinknak ajánlom…
 
Caesareán és Sephorisban megcsodáltuk a római villák gyönyörű mozaikjait, amivel a triclinumok (ebédlők) voltak díszítve, s közben elgondolkoztam: vajon hogy voltak ezek berendezve, s hogyan folyt az egyszerű étkezés, vagy akár az ünnepi lakoma?

Egy kicsit utánanéztem és úgy vélem, hogy  az utazási-evészeti blogunkba talán beleférnek (és illenek is) a következők.


A triclinumban a központi mensa (vagyis az asztal) körül volt elrendezve a három nagy fekvőalkalmatosság: a lectus summus
és a lectus medians (a felső és a középső heverő) a ház vendégeinek volt fenntartva, míg a lectus imus-on a házigazda és a vendéglátó család tagjai foglaltak helyet. Minden heverőn legalább három hely volt, a lectus imus első helye a házigazdáé volt, míg a lectus medius harmadik helye (közvetlenül a házigazda mellett) a Locus Consularis, azaz a főhely a mindenkori díszvendégnek volt fenntartva.

A heverőkön a bal könyékre támaszkodva, a jobb kézzel ettek.

A gazdagabb, előkelőbb házakban több ebédlő is volt; ezeket az évszakok függvényében használták.

Na most lássuk, hogy nagyjából mit és mikor is ettek ezekben a termekben.

Napkelte után fogyasztották az ientaculum-ot, azaz a reggelit, ami hideg húsból, tojásból és salátákból állt.

Az ebédre (a cena-ra) délután három–négy óra körül került sor. Ha ünnepi  ebédről volt szó, akkor egészen estig tartott, sőt, még az éjszakába is belenyúlhatott.

Az ételt a rabszolgák főzték és tálalták. Felszolgálás előtt kis darabokra vágtak mindent, mert kanalat és kést használtak ugyan, de a villa még nem volt feltalálva.

Mint azt látni fogjuk, az aprítást nem mindig a konyhában végezték; kiemelkedő alkalmakkor az asztalon, a vendégek szeme láttára szelték a húsokat.

Ebéd előtt ugyancsak a rabszolgák dolga volt a vendégek és a háziak kezeit-lábait hideg vízzel megmosni, majd forró törölközőkkel meg is szárítani. Ezzel azonban még nem fejezték be a ténykedésüket, mert az étkezők egy akkori – mai szemmel nézve nem valami szép – szokás szerint a csontokat és más egyebet egyszerűen a padlóra köpték vagy dobták. Igen bizony, azokra a gyönyörű, művészi mozaikokra! Mindezt főleg a férfi rabszolgáknak kellett eltakarítaniuk.

Itt az idő, hogy megnézzük, miből is állt annak idején, a római korban egy átlagos ebéd.

A cena három részre volt osztva; ezek a szakaszok nagyjából a mai napig fennmaradtak.

A gustatia-val kezdték, ami megfelelt az előételnek: általában tojásból, kenyérből és salátafélékből állt.

Következett a fercula, vagyis a tulajdonképpeni ebéd. Ez eléggé változatos volt; a mindennapi étkezéseken csak pár fogást tálaltak (egymás után), míg az ünnepi alkalmakkor a fogások száma megsokszorozódott. Ezek főként sültekből, halakból, továbbá kagyló- és baromfiételekből álltak.

Az ételek alaposan meg voltak fűszerezve, főleg borssal és különböző mártásokkal lettek nyakonöntve. Ezek a mártások nekünk egy kissé [? - Csurtusék] furcsának is tűnhetnek. Egyik kedvencük volt például egy halmártás, amit úgy készítettek el, hogy egy hering kopoltyúit, beleit és vérét egy edényben sóval, ecettel és fűszerekkel keverték össze, átpasszírozták, majd a napra tették erjedni.

És most adjuk át a szót Petroniusnak (a Satiricon részlete: Trimalchio lakomája, Révay József fordítasa).

Miután Petronius beszámol arról, hogyan találkozott Trimalchióval a fürdőben, leírja a házát, majd így folytatja:

" Végre elhelyezkedtünk az asztalnál; alexandriai rabszolgák hólevet öntöttek kezünkre, utánuk mások lábunkhoz láttak és csoda-finoman levagdalták a körmeinket. De még nagyon kellemetlen munkájuk közben sem hallgattak, hanem énekeltek hozzá. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon az egész személyzet…(és innen folytatás itt lent, a beszkennelt lapokon; tessék kattintani a könnyebb olvashatóság érdekében. 
- Nyisszants!

Tüstént előlépett a szeletelő, és zenekíséret mellett olyan ütemes mozdulatokkal nyiszálta szét a húst, hogy azt hitte volna az ember, valami mester-bajvívó küszködik, orgonakísérettel."

Eddig az idézet.

Titus Petronius Néró császársága alatt konzul is volt; Tiggelinus (Néró kegyence) féltékenységből beárulta a császárnál, hogy részt vett volna az ellene irányuló, Piso-féle összeesküvésben. Petronius nem várta be Néró ítéletét, s Krisztus után 65-ben öngyilkosságot követett el.

Szomorú vége ez a lakomáknak, de azért most sem feledkezünk meg a receptekről, amelyeket egyenesen egy római kori szakácskönyvből másolunk ide, a valódi ínyenc olvasóinknak:

Sarda ita fit

- 500 gramm főtt tonhalszelet;
- ½ teáskanál bors;
- ½ teáskanál orvosi lestyán (ha ezt az ókorban nagyon népszerű fűszernövényt nem sikerül beszereznünk, zellergyökérrel pótolható);
- ½ teáskanál kakukkfű;
- ½ teáskanál csombor;
- ½ teáskanál rue (olaszul ruta; mediterrán örökzöld keserűfű, a grappához (Grappa alla ruta) adják; nagyon keserű íze miatt nyugodtan kihagyható);
- 150 gramm datolya (kimagozva);
- 1 evőkanál méz;
- 4 keményre főzött tojás;
- ½ deci fehérbor;
- 2 evőkanál borecet;
- ½ deci defritum (vagyis sűrű fügeszirup vagy egyharmadára besűrített must);
- 2-3 evőkanál olívaolaj.

A tonhalat és a datolyát megtörjük, összekeverjük a fűszerekkel, mézzel, borral, olajjal, majd tálba tesszük és a felnégyelt keménytojásokkal díszítjük.

És végezetül egy igazi római desszert:

Mustacei

- fél kiló liszt;
- 3 deci must;
- 2 evőkanál ánizsmag;
- 2 evőkanál római- avagy borsoskömény-mag;
- 10 deka zsír;
- 50 gramm reszelt sajt (ha lehet birkatejből);
- körülbelül 20 babérlevél.

A lisztre öntjük a mustot, a magokat és a zsírt jól összegyúrjuk, majd roládokat formázunk a tésztából. A tepsibe minden rolád alá egy babérlevelet teszünk. 30-35 percig sütjük 180 Celsius fokon.


Hát... mindenkinek jó étvágyat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.pupak30 2009.11.28. 10:22:11

gratulálok ehhez a bloghoz. ismeretterjesztő, érdekes, hasznos. nem olyan mint az átlagos idióta blogok.

yarisugi 2009.11.28. 10:48:45

Annak a bizonyos halmártásnak a neve GARUM. A római konyha elengedhetetlen alapeleme volt.

A poszt jó, érdekes, hasznos.
Kiegészítésül érdemes ezt is elolvasni (leírásokkal és korabeli garum és más receptekkel):
www.ferences-sze.sulinet.hu/Limes/apicius/apicius1.html

Skunkworks 2009.11.28. 11:00:01

Ez nagyon jó!! Végre valami érdekes.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.11.28. 11:18:16

Erről a cikkről a gasztronómia könyvem jut eszembe. A különbség az, hogy itt a részletesség ellenére lényegesen élvezhetőbb a megfogalmazás - azt pedig eddig nem is tudtam, hogy a menza innen jött :)

lobellone 2009.11.28. 11:28:53

Köszönet ezért, nagyon érdekes!

duke64 2009.11.28. 11:42:29

Valóban érdekes,ismeretterjesztő (mensa),értékes blog.Azért az erjesztett,ecetes hallé mixet nem favorizálnám....:)

Vámpír\\\'08 2009.11.28. 11:44:09

Magyon érdekel a római kor, azon belül is a hétköznapi élet - nagyon érdekes volt a poszt, köszönet érte!

Vámpír\\\'08 2009.11.28. 11:44:47

Assezm viszont attól a halmártástól felül tudnám múlni az eddigi rekordhányásomat... :)

najmanna 2009.11.28. 12:28:47

@Vámpír\\\'08: akkor olvasd el az "antik róma napi öt denáriusból" c. útikönyvet.

Styxx 2009.11.28. 13:27:16

Azon agyalok, hogy milyen alattomos trükkel tudnám meghívatni magam hozzátok egy lakomára:-)

Puncskocka 2009.11.28. 14:22:30

hmm, ez nagyon izgalmas!! szeretem az érdekfeszítő cikkeket!!

eMM2 2009.11.29. 17:38:17

Azért ez az arisztokrácia kajálási szokása volt.A mezei római polgár kis lukban "bérkaszárnyákban" élt hátt ott nem igazán volt ebédlő.Fogadókba járt kajálni de ott sem fülemilenyelvet.Fogta a lisztadagját(bizonyos mennyiség a római polgárnak ingyen járt) megsütette egy lepényszerű valamivé(a pizza őse) és rárakott mindent amit talált.Babot, ződséget jobb esetben húst vagy tengeri herkentyűt.És kész.ha tellet rá ivott hozzá bort, 1 Asért a kerítésszaggatót, 2 Asért a minőségit, 4 Asért pedig a kedvencüket a falernumit.(kénes vörösbor) Na ez volt a nagy habzsidőzsi.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2009.11.30. 15:57:59

@eMM2: A poszt cime egyertelmuen kijeloli, melyik osztaly eveszeterol lesz szo.
Ha ennek halat, en nem tartanam annyira gusztustalannak azt a martast.

eMM2 2009.12.05. 14:31:59

@lunanyuszi:
És?
Pont ezért tartottam ildomosnak hozzáfűzni hogy miket ettek a "mezei" rómaiak.
Én eszem halat de ilyen mártást semmi szín alatt nem ennék.
Még akkor sem ha aranytálban hoznák.

sapuh 2010.01.30. 01:54:18

@yarisugi: Ahogy yarisugi is írta, az a bizonyos halmártás a garum volt. Nem feltétlenül kellett heringből készülnie, épp az volt a lényeg, hogy rengeteg különböző változata volt, attól függően, hogy milyen halat fermentáltak hozzá milyen fűszerekkel.

@eMM2: és a többiek: nem kell annyira utálkozni, elég thai ételeket enni. Az ő halszószuk sem különbözik olyan nagyon a garumtól.

És némi kötözködés: Nero nevét igazi latinos soha nem írná le hosszú é-vel, ráadásul Tigellinus nevében is rosszul duplázódnak a mássalhangzók. Na de nem ez a lényeg.
süti beállítások módosítása