2008.04.18. 07:00
Vendégoldal - Laci 2.0
Albert Laci, aki a csurtusblog első vendégposztjának büszke szerzője, hosszas noszogatás után egy újabbal állt elő. Pár órára maga mögött hagyta Crna Gora minden igényt kielégítő luxusát, hogy átkukkantson a szomszédos Sasok Földjére, ahol évtizedeken keresztül sajátos értelmet kapott az önerőre támaszkodás kategorikus imperatívusza.
Noha a viccben is szereplő albán légvédelmet nem sikerült lencsevégre kapnia, a poszt fotóiból világosan látható, hogy a generációm által egykoron közkedvelt Apollonia és DS (Durres Special) márkanevű cigaretta szülőföldjének még van bepótolnivalója, legalábbis ami a környezettudatosságot, az ipart, az agráriumot, az általános és speciális infrastruktúrát, a szociálpolitikát, az egészségügyet, az állatvédelmet és a hétköznapi, valamint a hétvégi élet további egy-két apró szegmensét illeti.
A zászlójuk viszont történelmi és szép.
Talán plusz aktualitást ad a posztnak Koszovó nemrégen kikiáltott függetlensége. Manapság, ha Enver Hodzsa, Sali Berisha vagy Szkander bég nevével fémjelzett országról és annak népéről hallunk, talán nem elsősorban a bőség, a jólét, a fejlettség vagy neadj'isten egy dübörgő gazdaság jut eszünkbe, hanem sokkal inkább olyan címszavak mint: albán konyak, DS, muszlim... vagy az, hogy Európa (egyik) legszegényebb, szomorú sorsú országa valahol a kelet-Balkán félszigeten (nagyításhoz klikk a térképre).
Montenegrói nyaralásunk egyik színfoltjaként és bátorságunkat, vakmerőségünket bizonyítandó, úgy döntöttünk, hogy egy nap erejéig elautózunk Albániába, hiszen oly keveset tudunk róla, no meg lehet, hogy egzotikum is.
Ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben lassan közeledtünk a határhoz. Kb. 10 km-re attól, az addig kétsávos út egysávosra szűkült. Az út szélén egy montenegrói rendőrautó jelentette a biztonság utolsó bástyáját. Mint egy óvatos, körültekintő kétgyermekes családapa, úgy döntöttem, csak megkérdem tőle, hogy minden rendben van-e odaát (azt hiszem nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy ezzel nyilván nem a szomszédos hírlapárusok nyitvatartására, a buszpályaudvarok illemhelyiségeiben használt légfrissítőre vagy netalántán az albán űrkutatási ügynökség büdzséjére gondoltam). A határozott ingenlő válasz megnyugtató volt.
Annál kevésbé az 5 percenként szemből felbukkanó nagykamionok, melyek dudával és ökölrázással követelték ki maguknak a helyet azon az egy - már említett - sávon. Végül különösebb incidens nélkül érkeztünk meg a határhoz, ahol egy plusz biztonsági szelepként üzenetet küldtem a bátyámnak, hogy átlépünk Albániába, s ha este tízig nem csörrentem meg, azt jelenti, hogy emberrablók túszai vagyunk, s próbáljon intézkedni.
A határon mosolygó, jókedvű határőrök, vámosok és határrendőrök fogadtak. A vízum helybeni megvásárlása után lassan elhagytuk a Shkodar-i tavat (Délkelet-Európa legnagyobb tava, madárvilága miatt védett terület). Az út ismét kétsávos lett, de nagyon rossz. Mindkét oldalon kecskék legelészték az elhajított pillepalackok közül még itt-ott kibukkanó száraz füvet.
A táj ilyen.
Utunkat egy jobb korokat megért töltőállomás,
valamint - immár használaton kívüli, okafogyott - bunkerek figyelték:
Ez egy fügefával szegélyezett shkodari kisutca.
Most pedig szeretném felhívni a nagyérdemű figyelmét egy érdekes dologra: igaz, hogy Albánia egy szegény ország, de a tetszőlegesen készített fotók is tanúskodnak róla, hogy Albániában az autó = Mercedes. Majdnem olyan, mint Romániában a fénymásoló=Xerox, vagy a tornacipő = Adidas. Az okát nem tudjuk, és nem is volt célunk ezt kideríteni.
Akár személygépkocsiról, kisbuszról vagy teherautóról legyen szó, más márkát nem láttunk; persze ez nem jelenti azt, hogy nincs. Nem kell túl vájtfülű autóbuzinak lenni ahhoz, hogy könnyűszerrel felismerjük az említett autómárka oly ismert formáit.
Az alábbi fotók Shkodra (régi magyar nevén: Szkutari) főutcáján készültek – ez egy kb. 90 ezres város a montenegrói határtól úgy 50 km-re -, ahol az árnyékban üldögélő árus, miután hallotta a magyar beszédet, hüvelykujját felfelé mutatva mosolygott ránk s mondta: Imre Nádzs.
Ez már a főutca végén egy – a munkásmozgalom dicsőségét idéző - letűnt kor relikviája:
Ez pedig a város szélén egy, a kb. Temes méretű folyón átívelő egysávos fahíd, forgalomirányítóval:
A shkodari tó:
Az albán termőföldet és mezőgazdaságot nem illik a dánnal összehasonlítani, talán ezért sem...
Ez a vámépület és környéke:
Még egy aprócska fíling, amit fotóval sajnos nem tudok illusztrálni: a hangsúlyos olasz jelenlét. A 15% körüli munkanélküliséggel küzdő ország munkaképes lakosságának számottevő része olaszországi vendégmunkás a spanyolhonban izzadó román căpşunari-okhoz (eperszedők) hasonlóan. Ez magyarázza az aránytalanul sok – talán minden második - olasz rendszámú autót.
31 komment
Címkék: zászló albánia vendégoldal
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tim007 2008.04.18. 12:40:11
Neoprimitív 2008.04.18. 14:27:55
Mentula 2008.04.18. 16:22:29
Az "Imre Nádzs" az nagy lehetett, nem mondtátok csrébe, hogy Delhusa Gjon ! ?
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 16:31:33
:-))))
tistedur 2008.04.18. 16:50:39
bogi82 2008.04.18. 18:38:13
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.18. 21:50:19
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.04.18. 21:53:04
Jelentkezz és jelents!
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.18. 21:56:34
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.18. 21:57:40
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.04.18. 21:58:19
dr. Wilbur Swain 2008.04.19. 09:40:04
azért mondjuk én paráznék elmenni oda, bár a fotó a shkodari tóról elég csábító
bdj 2008.04.19. 17:44:34
Szóval parázni semmiképp nem kell Kedves dr. Wilbur Swain! Nagyon kedves emberek, barátságosak és vendégszeretőek az albánok(lehet, hogy ez a kevés vendégnek tudható be?)
Valóban vannak nagyon szép tengerparti részek, de azért sokat kell áldozni. Albániában az Adriának homokos a partja, és a gondozatlan szemetes part nem a legvonzóbb látványosság. A Jón tenger viszont (Vlorától délre) valóban gyönyörű szép.
Az ország teljesen biztonságos, legfeljebb azzal kell számolni, hogy az ember eltéved jelzőtáblák hiányában (ne is reméld, hogy itt segítségül hívhatod Moha bá-t!) Ja! és Európa legszegényebb országában az emberek nem olyan szegények, mint az állam! Sok ember meglepő gazdagságban él! És a kaják... az külön téma... Na jöttök???
A.Laci 2008.04.19. 19:01:04
csurtus · http://csurtus.blog.hu 2008.04.19. 19:29:45
ha jövő nyáron még ott vagy és fenntartod a meghívást, istenuccse elmegyünk pár napra...
A kajákról pedig ne csak dumálni tessék, hanem POSZTOT írni és FOTÓKAT küldeni!!!
bdj 2008.04.20. 10:41:09
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.04.20. 17:00:14
_eldobja a kalapját_
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.04.20. 18:20:38
Majd mesélj!
catalpa 2008.04.21. 03:33:28
Hasonlit Romaniara, csak az utak jobban neznek ki ezeken a kepekken mint a Romaniai utak.
A varosi kepek is beilleszthetok a Circumvalatiuni vagy Balta Verde negyedekbe.
A.Laci 2008.04.21. 07:55:41
- szemöldökét kérdően felhúzza -
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.04.21. 10:49:54
ErrorFlynn 2008.04.22. 13:13:16
catalpa 2008.04.23. 03:43:16
2004 ben jartam ( vagy akartam jarni ), Csanadnal leptem at a hatart de csak Nagyszentmiklosig elveztem a jo godros,kitaposot HIGHWAY-T ( NEMZETKOZI HIGHWAY ), visza is fordultam.
A temesvari kepek pedig itt vanak a poston, Szekely Attilanak tobb mit 9000 kepe van Temesvarrol( 2005-2006-2007-2008 ). A varos ugy nez ki mint VUKOVAR a Szerb ostrom ( Siege of Vukovar ) utan.Ti,mar megszoktatok a minden napi latvanyt.
A varost nagyabol 'GAGYABA RAZNI', kb 1.5 milliard EU lenne szukseg ( building after building, bridge after bridge, street after street stb 100 szor), csak a Begat kikotorni 30 mollio EU lenne, ugy ahogy 100 evel ezelott nezet ki es funkcionalt.
A.Laci 2008.04.23. 07:26:45
sok mindenben egyet kell értenem veled, azonban a Székely Attila fotók nagy része régi, és hidd el, sok minden változott jó értelemben.
Barbi 2008.04.23. 08:12:15
hogy mennyire hasonlít romániához.... miután hosszában átautóztam romániát azt gondoltam, hogy nem tud már semmi meglepetést okozni... tudott. az albániai utak nem hasonlítanak a romániai utakra... nem szeretném minősíteni sem job sem pedig rosszabb irányban, ugyanis akármennyire is szegényes az útellátás, hatalmas élményt adott az ország. meg van a varázsa az "érintetlen" vidéknek, csak a szemetet szedjétek már össze fiúk-lányok! (nem csak az albánoknak szólt;))
bdj 2008.04.24. 09:13:05
Egyébként amikor rászólok, hogy tegye a kukába, akkor fölveszi, és elsunnyog vele. És én képes vagyok beúszni a tengerbe dobott szemétért is, hogy lássa a balga, hogy nem jó amit csinál.... Persze nem biztos, hogy értik, miért küzdök az árral....
tribunus 2008.10.02. 23:29:55
tribunus 2008.10.02. 23:36:31
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.10.03. 00:07:57
neuromanc 2011.07.22. 08:51:47
tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.07.29. 12:20:17
csurtus.postr.hu/albania-a-shkodrai-var-tortenete