Noha nem áll szándékunkban Csurtusékból professzionális blogajánló blogot csinálni, a sors (meg ez a rohadt nyálkás tél) úgy hozta, hogy újabb szolgálati közleményt rittyentünk, melyben (mert a bitek drágák és az utazási meg gasztronómiai témájú várólistás posztok is egyre sokasodnak) egyszerre három blogot is a figyelmetekbe ajánlunk. 3 in 1, mint a komolyabb, korpásodást gátló samponokban. Ki ne hagyjátok!

Mai posztunk megszakítja az azeri élményekről szóló írások sorát, azzal az előre kitervelt, galád szándékkal, hogy egy kis ízelítőt adjunk a világ gasztrosznobjainak egyik kedvenc ételéből (amit a békesség kedvéért nevezzünk inkább fűszernek), a titokzatos szarvasgombából.

További, Bakuban készített fotókkal és ezek kommentelésével folytatjuk az azeri sorozatot. Lévén, hogy nem kifejezetten turistaúton voltam és viszonylag kevés szabadidőm volt, múzeumokba a legritkább esetben mentem be, ezért a képek lnkább szabadtériek. Ettől függetlenül továbbra is remélem, sikerül kedvet csinálnom a városhoz.

Ha a közép-európai utazót jószerencséje az azeri fővárosba vezeti, be kell vallania, hogy poggyászában (amit mondjuk a Lufthansa 48 órás késéssel kézbesít és utána magától egy „Bocs, ezt elszúrtuk!”-ra sem érdemesíti) a feltétlenül szükséges ruházati és más cuccokon kívül óhatatlanul egy jó adag előítéletet is csomagol. Ez a mai poszt (és majd még a továbbiak) arra hivatott, hogy egy határozott mozdulattal eloszlassa ezen prekoncepciók jó részét és felhívja a figyelmet a jövő egyik potenciális turisztikai célpontjára.

Egyik barátom kért meg arra, hogy promotáljam új, hamarosan induló blogját. Mivel hellyel-közzel ismerem az elkövetőt, túlságosan nagy kapacitálásra nem volt szükségem. Nem is marad más feladatom, mint átadni a terepet (és a szót) neki. Ja: a cucc holnap  (2010. január negyedikén, hétfőn) reggel 06:03-kor élesedik...

Milyen téma is lehetne találóbb egy ilyen evős időszakban, amikor éppen csak hogy legyűrtük szánkban a karácsonyi fogások utóízét, s lélekben már készülünk a szilveszteri evészet (és ivászat) megpróbáltatásaira?

Hát persze, hogy a kajáról fogunk mesélni nektek, méghozzá az azeri konyha egyik-másik különlegességéről. Miután kihevertük az aktuális zabálások fáradalmait, talán majd még visszatérünk egy második résszel; addig is fogadjátok a túlterhelt gyomrok miatt eltorzult arccal a mai elsőt.

A klasszikus utazási blogok egyik legszembetűnőbb hiányossága, hogy míg – teszem azt – Párizsról vagy Rómáról (esetleg Amszterdamról) posztok ezrei, továbbá fényképek tíz- és százezrei szólnak, az átlagos idegenforgalmi érdeklődés látókörén kívül eső területek méltánytalanul kevés fényt kapnak. A csurtusblog ilyen szempontból is igyekszik kivételt képezni, s (a még várólistás albán, kubai, brijuni és más posztok mellett) a jövőben egy olyan országgal is változatosabbá teszi kínálatát, amelyről idehaza elég keveset tudunk.

Mai posztunkban röviden és sportosan felvezetjük Azerbajdzsánt, amelyről lesz még egy pár poszt itt, a csurtusblogon.

Mai rövid posztunkban (mintegy azerbajdzsáni előételként) röpke kiegészítést eszközlünk a Tiborublog nagysikerű Sorge-trilógiájához. Aki nem tudná: a második világháború egyik legsikeresebb hírszerzője, a szovjet színekben játszó, német újságírói fedéssel dolgozó, főleg Japánban és Mandzsúriában tevékenykedő doktor Richard Sorge itt, Bakuban született.

Olvasóink jól tudják, hogy nem szoktuk őket saját nyavalyáinkkal és problémáinkkal fárasztani. Mai posztunkban azonban kénytelenek vagyunk kivételt tenni, mert véleményünk szerint a frankfurti nemzetközi repülőtéren három héttel ezelőtt megélt események igenis megérdemlik, hogy közkinccsé tegyük őket. Okulásul és tanulságul.

Bármennyire is kézenfekvőnek tűnt, a települést NEM Camilo Cienfuegosról nevezték el. A várost 1819-ben alapították, és az akkori kubai főkormányzó José Cienfuegos volt, na róla kapta a nevét.

Camilo neve egyébként majdnem a nagy idolokéval azonos szinten benne van a köztudatban még ma is: aki Kubába látogat, biztos hogy megtanul néhány nevet, még akkor is ha sosem hallott róluk (bár ez némelyikük esetében lehetetlen). Ilyen Fidel Castro, Che Guevara, José Marti vagy Camilo Cienfuegos.

Utóbbiról csak annyit, még mielőtt konteó-témaként komolyabb feldolgozásban részesülne, hogy Fidel és Che mellett a harmadik nagy forradalmár, ám előbbiek baloldali nézeteivel nem igazán ért egyet. Tragikus baleset (???) áldozata kevesebb mint egy évvel a forradalom győzelme után: repülőgépe a tengerbe zuhan, és sosem találják meg...

Viki bácsinak köszönhetően azt már tudjuk, hogy mit és hogyan ettek a keresztes lovagok – sőt, az egyik receptjüket már ki is próbáltuk és nagyon-nagyon finom volt!

Ma még Oroszlánszívű Richárdhoz képest is visszamegyünk egy jó ezer évet az időben, s azt vesszük górcső alá (ugyancsak Viki bácsi segítségével), hogy mit és hogyan evett Petronius, illetve az első század római polgára. A poszt legvégén javasolt receptet azért csak vállalkozó kedvű olvasóinknak ajánlom…
 

Viki bácsi mai posztjában fürdőkultúránk szélesítését tűzte ki célul, kiegészítve egy alapos – és szokás szerint szórakoztató – latin nyelvleckével, melyben olyan szavakra bukkanhatunk, amelyek egy részét már mintha hallottuk volna, de igazából egészen pontosan sohasem tudtuk, hogy mit is jelentenek. És igazat kell adnunk G.d.Magister blogger-kollégának, aki hézegpótló, általunk roppant kedvelt blogjának ezt a mottót adta: Latin never dies!

A posztban a zárójeles betűk az alaprajzon feltüntetett helyiségeket mutatják.

Előző posztunk után meglepődve állapítottam meg, hogy ez a szocialista realizmus mindenkinek nagyon bejön. Nos, ha ennyire szeretitek, akkor nem akarlak benneteket megfosztani tőle: íme tehát egy folytatás.

Csak most nem föstményeket veszünk szemügyre, hanem a való világot: tiranai házakat, lakóépületeket.

Igen, tudjuk, a balhé a miénk: elég sokat kellett várni Tibor Japánról szóló posztjának második részére. Magyarázkodhatnánk meg minden, de nem tesszük, mert kínos lenne. Inkább (az első után) haladéktalanul bemutatjuk az exkluzív képektől hemzsegő második részt...

Tudjuk ám, hogy Albániával kapcsolatosan van még egy csomó tartozásunk.  Biztosítunk benneteket, hogy semmi sem törlődött, semmiről sem feledkeztünk meg, csak a mindenféle tennivalók, no meg a legfrissebb (kubai) élmények feldolgozása csapott át a csurtusblog feje fölött.

Hogy azért lássátok, lapulnak ám még érdekességek a merevlemezeinken, mai fotóposztunkban a tiranai Nemzeti Galériában bemutatott pár alkotás megtekintésének lehetőségét nyújtjuk át tálcán hűséges olvasóinknak.